Ukrán menekültek száma Európában
Frissítve: 2023.11.29-én.
Június 14-étől pár dolog változik az ukrán menekültek számolásával kapcsolatban.
A data.unhcr.org oldalon – ami a fő forrásunk – egyre kevesebb országnál van feltüntetve, hogy mennyi ember lépte át eddig összesen a határt Ukrajna irányából, csak a menekültstátuszt kapottak száma elérhető.
Két lehetőségünk maradt, vagy a végtelenségig őrizgetjük az utolsó még elérhető tényleges menekültszámot, ami mára elavult, vagy áttérünk az új módszerre, de így egyes országokban egyik napról a másikra drasztikusan csökkenni látszik majd a menekültek száma, hiszen a már visszatértek, más országba tovább utazottak és a még nem menekült státuszt kapottak nem szerepelnek majd az elérhető adatban. Hogy ne használjunk elavult adatokat mégis a második lehetőséget kell választanunk.
2022 február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború kirobbanását követő napokban, hetekben a második világháború óta nem látott menekült áradat indult meg Ukrajnából a szomszédos országokba.
A menekülésnek főleg a sebessége megdöbbentő, a háború második hetében Németországba – aminek ugye nincs is közös határa Ukrajnával – hatszor-hétszer annyi menekült érkezett naponta, mint a 2015-ös menekültválság legnehezebb napjaiban.
- Mennyien menekültek el eddig Ukrajnából?
- Ukrán menekültek eloszlása Európában
- Mennyi ukrán élt Európában 2020-ban?
- Mennyi ukrán él jelenleg Európában?
Mennyi ukrán kapott menedéket?
Az elmúlt évtizedekben – mint más közép- és kelet-európai országból is – érkeztek Dél- és Nyugat-Európába ukránok munkavállalási és tanulási szándékkal. Az elvándorlást felgyorsította a Krím-félsziget Oroszország általi 2014-es megszállása.
A lejjebb látható adatok között megtalálhatjuk az európai ukrán bevándorlók számát is országonként, mert valószínűbb, hogy közép és hosszútávon azok lesznek a célországok, ahol a menekülők rokonai, ismerősei élnek. Hogy milyen életre kell berendezkednie a befogadó országoknak és a menekülteknek, az erősen attól függ, hogy mikor fejeződik be a háború és milyen béke lesz az majd valamikor, amibe visszatérhetnek a hazájukat elhagyók.
A lejjebb található térképen és grafikonokon a háború előtt Európában élő ukrán lakosságszámot láthatjuk, továbbá a megszállás első napjától máig érkezett menekültek számát.
Ukrán menekültek és lengyel segítők egy határ menti állomáson.Pakkin Leung
A nem Ukrajnával határos országokba érkező menekültekről nehezebb adatokat találni, tehát ezek az adatok lassabban kerülnek fel. Fontos megjegyezni, hogy a hazájukat elhagyó ukrán menekültek száma nem egyezik az itt szereplő országokba érkezettek összegével, és az egyes határ menti országba regisztrált menekültek száma nem csökken a más országokba tovább utazók számával. Vagyis jelenleg senki nem tudja megmondani pontosan, hol mennyi ember tartózkodik és paradox módon legkevésbé a határos országokban, pl. Magyarországon.
A különböző forrásból és időpontból származó adatokkal mégis próbálunk egy hozzávetőleges képet az ukrán menekült helyzetről felvázolni.
A cikkben használt „ukrán”, „ukrajnai” és „Ukrajnából érkező” kifejezések jelentése megegyezik.
Valójában nem tudjuk ukrán, orosz vagy más etnikai csoporthoz tartoznak e a kivándorlók és menekültek, de jelenleg ennek semmi jelentősége nincs.
Mennyien menekültek el eddig Ukrajnából?
2023 november 29-ig 29 291 775 fő kényszerült elhagyni Ukrajnát. Ez a határos országokba eddig összesen belépettek száma.
Az Ukrajnából menekültek össz száma frissül a grafikán, de az egyes országok számai a 2023 május 8-ai állapotot őrzik, a fent leírt változások miatt.
Ukrán menekültek eloszlása Európában
Fontos, hogy nem az egyes országokban jelenleg tartózkodó menekültekről van szó, hanem az országba érkezők össz számáról. A legtöbb esetben a menekültek nagy része továbbutazik és nem nyújt be menedékkérelmet az Ukrajnával határos országban. Ez Magyarországra fokozottan igaz, ahol a menekültek több mint 95 %-a nem szeretne maradni. (frissítés: később lett kiegészítve a menedéket kapottak számával)
Határos országok
Lengyelország: 16 092 340 fő (1 639 725 fő kapott menedéket, 13 599 955 fő tért vissza)
Magyarország: 3 877 500 fő (39 365 fő kapott menedéket)***
Románia: 3 620 235 fő (148 170 fő kapott menedéket, 3 095 530 fő tért vissza)
Oroszország: 2 852 395 fő (nem frissül)
Szlovákia: 1 854 305 fő (131 745 fő kapott menedéket, 1 854 305 fő tért vissza)
Moldova: 978 295 fő (687 320 fő tért vissza)
Fehéroroszország: 37 040 fő
***A Magyarországra belépett összes menekült számait fenntartásokkal érdemes kezelni, hiszen nem jelenít meg adatokat a rendőrség a kilépők számáról, így valószínű – legalábbis az utóbbi időben – hogy az ingázók is menekültként vannak benne ebben a számban (mint ahogy arról az ATV is beszámolt). Érdemes összehasonlítani a határos országok számaival a magyar számokat.
Nem határos országok
Bulgária: 2 133 450 fő (173 025 fő kapott menedéket)
Németország: 1 118 205 fő (1 022 485 fő kapott menedéket)
Csehország: 574 550 fő kapott menedéket
Egyesült Királyság: 323 000 fő igényelt különféle vízumokat (248 260 fő kapott eddig menedéket)
Spanyolország: 196 555 fő kapott menedéket
Olaszország: 190 350 fő kapott menedéket
Hollandia: 136 470 fő kapott menedéket
Ausztria: 106 810 fő kapott menedéket
Franciaország: 103 195 fő kapott menedéket
Írország: 101 070 fő kapott menedéket
Svájc: 95 145 fő kapott menedéket
Litvánia: 82 615 fő kapott menedéket
Belgium: 73 095 fő kapott menedéket
Norvégia: 67 335 fő kapott menedéket
Finnország: 64 375 fő kapott menedéket
Svédország: 64 175 fő kapott menedéket
Montenegró: 63 535 fő (10 030 fő kapott menedéket)
Portugália: 56 995 fő kapott menedéket
Észtország: 52 270 fő kapott menedéket
Lettország: 49 965 fő kapott menedéket
Dánia: 46 945 fő kapott menedéket
Görögország: 27 670 fő kapott menedéket
Grúzia: 27 400 fő (540 fő kapott menedéket)
Horvátország: 25 005 fő kapott menedéket
Ciprus: 20 650 fő kapott menedéket
Észak-Macedónia: 18 680 fő
Szlovénia: 11 300 kapott menedéket
Albánia: 7495 fő (35 fő kapott menedéket)
Luxemburg: 6065 fő a menedékkérők száma
Szerbia és Koszovó: 5440 fő kapott menedéket
Azerbajdzsán: 4670 fő
Izland: 3385 fő kapott menedéket
Málta: 2355 fő kapott menedéket
Liechtenstein: 780 fő a menedékkérők száma
Örményország: 605 fő
Bosznia-Hercegovina: 205 fő kapott menedéket
Forrás: ODP 🜝
További források: Le Monde, Rai News, Libération, tagesschau, t-online, Der Standard, Onda Cero, České Noviny, ORF, Le Monde, Al Jazeera, La Vanguardia, SIC Notícias, Ministerstvo vnitra České republiky, Diário de Notícias, Радио Свободна Европа, Sky Tg24, The Guardian, Le HuffPost, Público, Udlændinge- og Integrationsministeriet, Süddeutsche Zeitung, Nova, Torresette, Europe1, Renascença, NPO Radio 1, InfoMigrants, TV2 Danmark, MiGAZIN, sverigesradio, reformatorisch dagblad, Netmadeira, The Irish Times és az evangelisch.de, infobae, BBC News, TSF – Rádio Notícias, BFM TV, Irish Examiner, INDEPENDENT en Español és a svt NYHETER, merkur.de, Tiroler Tageszeitung, Ministero dell’Interno, France24, Visão, NOS, TheJournal.ie, El Español, Berlingske Media, Svenska Dagbladet, ФАКТИ, La Libre, The Irish Sun, FriFagbevegelse, Deutschlandfunk, Correio da Manhã, Unicef, L’Humanité, news.bg, a k.at, BAMF, ukraine.gov.bg, Le Soir, Vatican News és The Irish Refugee Council
A fent írtak miatt nem frissül tovább a grafikon 2023 májusától.
Mennyi ukrán élt Európában 2020-ban?
Nagyjából 5 millió Ukrajnából érkezett bevándorló él európai országokban (beleszámolva Oroszországot is).
Világszerte az ukrán diaszpórát 2020 végéig 6,14 millióra becsülte az ENSZ.
Európán kívüli országok jelentősebb ukrán lakossággal
Amerikai Egyesült Államok: 370 255 fő
Kazahsztán: 355 751 fő
Izrael: 131 205 fő
Üzbegisztán: 123 658 fő
Kanada: 78 644 fő
Kirgizisztán: 26 066 fő
Ausztrália: 18 568 fő
Forrás: Our World in Data 🜝
Az európai országok ukrán lakossága
Oroszország: 3 270 000 fő
Lengyelország: 272 594 fő
Olaszország: 248 460 fő
Fehéroroszország: 222 436 fő
Németország: 133 281 fő
Csehország: 131 316 fő
Spanyolország: 106 373 fő
Magyarország: 70 944 fő
Portugália: 53 384 fő
Románia: 43 363 fő
Moldova: 42 436 fő
Lettország: 32 262 fő
Észtország: 24 170 fő
Egyesült Királyság: 22 119 fő
Litvánia: 20 566 fő … húszezer fő alattiak a fenti térképen találhatók.
Mennyi ukrán él jelenleg Európában?
Ha az összes Európába menekültek számát nézzük, akkor igen, de jelenleg már rengetegen visszatértek, de sehol nincsenek igazán összegezve a rendelkezésünkre álló adatok. Ezért most egy hozzávetőleges képet adunk arról, hogy is áll Európában jelenleg az ukrán menekültek száma.
Először is az Oroszországba önként vagy kényszerből menekültek, oda toloncoltak vagy éppen elraboltak számát kihagyjuk „az Európába menekültek” számából, mert erősen félrevezető és mert a hatalmas számok miatt erősen torzít is.
Másodszor összeadjuk a 2020-ban már Európában éltek és a háború kezdete óta nyugatra menekültek számát.
Harmadszor pedig ebből levonjuk a már Ukrajnába visszatértek számát. Így kapunk egy értéket – ami szintén csak becslésnek tekinthető – az Európában jelenleg élő ukránok számáról. Jelenleg csaknem
Mennyi ukrán állampolgár kapott menedéket?
Ezen a grafikonon az európai országok által 2022 február 24 után hivatalosan befogadott menekültek számát láthatjuk.
Csak az ötezer fő felettiek vannak ábrázolva, zöld színnel jelölve a határos országok, amik közül Moldova hiányzik, mert valamiért nem közölt mindeddig efféle adatokat.
Erre tovább:
→ Ukrajna adatai, történelme
→ Ukrajna térképe
→ Ki kivel van az ukrán-orosz háborúban?
→ Fényképek Ukrajnáról
Kemény Zsolt / források a cikk szövegében