Tonga

Tonga adatai 2022.10.29-én lettek frissítve.




Tonga elhelyezkedése a Csendes-óceánbanTonga elhelyezkedése a Csendes-óceánbanAusztráliától keletre

Tonga Polinéziában fekvő szigetország, a Fidzsi-szigetektől nagyjából 600 km-re keletre keresendő a Csendes-óceán öleli körül. A 176 szigetének kevesebb mint harmada lakott, fővárosa Nuku’alofa.
Valószínűleg i.e. 1000 körül már voltak lakott szigetei, a 12. században pedig már a királyság a maitól lényegesen nagyobb területű volt, sok más sziget mellett Új-Kaledónia, Wallis és Futuna és Szamoa felett is uralkodott. Európaiak közül a hollandok léptek először a szigeteire a 17. század elején, majd spanyolok, németek, britek próbálkoztak. Az királyság egységét 1875-ben sikerült helyreállítani, a németek és a britek is elismerték szuverenitásukat. A második világháború alatt amerikai csapatok szállták meg, csak 1970-ben lett hivatalosan független. Tonga az egyetlen ország a csendes-óceáni szigetvilágban, ahol mindig helyi uralkodó volt, erre nagyon büszkék a szigetlakók. 2010-ben rendezték az első választást.
Az ország összes szigetének területe valamivel kisebb mint másfél Budapest, ámde kevesebben lakják mint Kecskemétet. A Föld 191. legnépesebb országa. Túlnyomórészt tongaiak lakják, tongaiul és angolul – tehát mindkét nyelven – a lakosság több mint háromnegyede beszél. Mások mellett az ENSZ-nek, a Nemzetközösségnek és a Kis Szigetországok Szövetségének tagja.

Tonga zászlajaTonga zászlaja

Hivatalos elnevezés: Tongai Királyság
Kontinens: Ausztrália és Óceánia
Régió: Óceánia, Polinézia
Földrajzi koordináták: d. sz. 20° 00′, ny. h. 175° 00′
Gépkocsi ország kód: TGA

Főváros: Nuku’alofa
Terület: 747 km²
Határos országok: Csendes-óceáni szigetcsoport a Fidzsi-szigetektől keletre, 176 szigetből áll.
Tengeri határ: 419 km tengerpart

Népesség: 105 708 fő

Fizetőeszköz: tongai paʻanga, T$ vagy ¢, TOP (aktuális árfolyam: TOP/HUF 🜝 és EUR/TOP 🜝)

Időzóna: tongai idő (TOT) azaz UTC + 13



További adatok Tongáról

Földrajz, klíma:
Legmagasabb pont: Kao vulkán a Kao szigeten, 1 046 m
Legalacsonyabb pont: Csendes-óceán, 0 m

Tonga térképeTonga térképe
A szigetek Óceániában és azon belül Polinéziában fekszenek, a Fidzsi-szigetek, Niue, Wallis és Futuna és Szamoa között.




éghajlat
Az ország éghajlata trópusi; a meleg évszak decembertől májusig tart, a hűvös évszak pedig májustól decemberig.

megújuló természeti erőforrások:
Nagyobb folyók: csak kisebb patakok találhatók a szigeteken.
Nagyobb tavak: csak pár szigeten találhatók kisebb tavak.
Összes megújuló vízkészlet: nincs adat, az ivóvíz 80 %-át az összegyűjtött esővíz teszi ki.
Tiszta vagy tisztított ivóvíz hozzáférés: a városi és a vidéki lakosság egyaránt 100 %-ban hozzáfér biztonságosan fogyasztható ivóvízhez.
Földhasználat: mezőgazdasági földterület 43,1 % és erdő 12,5 % (2018-as adat)

városok
4 legnépesebb város: Nuku’alofa (főváros), Mu’a, Neiafu és Haveloloto. 2020-ban az ország lakosságának 23,1 %-a élt városban.

Gazdaság:
Gazdasági ágazatok aránya a GDP-ben: mezőgazdaság: 19,9 %, ipar: 20,3 %, szolgáltatási szektor: 59,8 %

Főbb iparágak: turizmus, építőipar és halászat
Főbb mezőgazdasági termékek: kókuszdió, tökfélék, manióka, édesburgonya, zöldségek, jamgyökér, taró, gyökerek és gumók, főzőbanán és citrom vagy lime
Munkaerő eloszlása ágazatonként: mezőgazdaság: 19,37 %, ipar: 27,5 % és szolgáltatás: 53,13 %

export/import
Főbb export partnerek: Amerikai Egyesült Államok 38 %, Dél-Korea 18 %, Ausztrália 14 %, Új-Zéland 14 % és Japán 6 % (2019)
Főbb import partnerek: Fidzsi-szigetek 29 %, Új-Zéland 23 %, Kína 14 %, Amerikai Egyesült Államok 8 %, Ausztrália 5 % és Japán 6 %

GDP
Bruttó nemzeti össztermék: 0,51 milliárd USD (2020)
Bruttó nemzeti össztermék (PPP): 0,62 milliárd USD (2020)
Egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék: 4 825 USD
Egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék (PPP): 5 865 USD

Állami kiadások a GDP arányában:
Védelmi, katonai kiadások: nincs adat
Egészségügyi kiadások: 5,1 %
Oktatási kiadások: 8 %

energia
A lakosság 98,9 %-a fér hozzá az elektromos hálózathoz.
Elektromos áram fogyasztás: 51 millió kWh/év (2018)
Egy főre eső elektromos áram fogyasztás: 490 kWh/fő/év

Adatok a Tongán élő emberekről

Lakosság:
Népesség: 105 708 fő (2021)
Népsűrűség: 141,5 fő/km²
Termékenységi ráta: 2,81 gyermek születés/nő
Nettó migrációs arányszám: – 17,96 bevándorló / 1 000 fő
Népesség növekedési ráta: – 0,23 %, 2021-es becslés.

életkor
14 éves vagy fiatalabb gyerekek: a népesség 32 % (világátlag: 25,18 %)
65 éves vagy idősebb felnőttek: a népesség 6,83 % (világátlag: 9,69 %)
Átlagos életkor: 24,1 év (világátlag: 31)

nemek
Nők / Férfiak aránya: 50 % / 50 %
Nők születéskor várható élettartama: 78,99 év
Férfiak születéskor várható élettartama: 75,63 év

egészség
Elhízott felnőttek aránya: 48,2 %
Átlag alatti súlyú 5 éves gyerekek aránya: 0,8 %
Kórházi ágyak száma: nincs adat

szegénység
A népesség 22,5 %-a él a szegénységi küszöb alatt.

hovatartozás
Etnikai megoszlás: tongai 97 % (polinéz-melanéz keverék, nagyobb polinéz résszel), részben tongai 0,8 % és 2,3 % egyéb vagy nem meghatározható (2016-os becslés).

Hivatalos nyelv: tongai és angol
Beszélt nyelvek: tongai és angol 76,8 %, tongai vagy angol és ezekkel együtt még valami más nyelv is 10,6 %, csak tongai 8,7 %, csak angol 0,7 %, egyéb 1,7 % és 2,2 százalékról nem lehet tudni milyen nyelven beszél (2016-os becslés).

Írni-olvasni tudás (15 éves kor felett): 99,4 %

Vallások: protestáns 64,1 % (szabad Wesley templom 35 %, Tonga szabad temploma 11,9 %, Tonga temploma 6,8 % és továbbiak), mormon 18,6 %, római katolikus 14,2 %, egyéb 2,4 % és még 0,6 % felekezeten kívüli (2016-os becslés).

Állampolgárság: az apának tongai állampolgárnak kell lennie, ha a gyerek házasságon kívül születik, akkor az anyának. Külföldi állampolgár Tongán született gyermeke nem kap automatikusan állampolgárságot, kettős állampolgárság lehetséges, külföldiként 5 éves folyamatos az országban való tartózkodás után lehet kérelmezni.

Nagykorúság: 21 éves kortól

szabadság
Szabadság pontok (?): 79, szabad

Szabad sajtó index: 69,74 – problémák a sajtószabadság terén. 2022-ben 48 országban volt szabadabb a sajtó, 2010-ben 87. helyen állt az ország.
Az ország népszerűbb online sajtótermékei: Matangi Tonga Online 🜝, Kaniva Tonga 🜝 (új-zélandi székhellyel), Loop Tonga 🜝

Internet és telefon:
Domain kiterjesztés: .to
Internetfelhasználó: 65 900 fő, ez a lakosság 62,3 %-a
Átlagos mobil internet letöltési sebesség: 2-3 Mbps (becslés)
Átlagos vezetékes internet letöltési sebesség: (?¹)

Közösségi platformok felhasználói:
Facebook: 78 500 fő, ez a lakosság 74,26 %-a
Messenger: 72 100 fő, ez a lakosság 68,21 %-a
Instagram: 11 800 fő, ez a lakosság 11,16 %-a
Linkedin: 12 300 fő, ez a lakosság 11,64 %-a

Országhívószám: +676
Mobiltelefon előfizetés: 62 104, azaz 100 főre csaknem 60 működő SIM kártya jut.
Vezetékes telefon előfizetés: 6 637, azaz 100 főre több mint 6 vonal jut.

Államközi kapcsolatok

1999-től ENSZ tagállam.

Szükséges információk Tongára való utazáshoz: konzuli tájékoztatás 🜝

Közösségek melyekhez Tonga tartozik:
Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Csoportja (AKCS) Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) Dél-csendes-óceáni Regionális Kereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Megállapodás (SPARTECA) Csendes-óceáni Fórum (PIF) Csendes-óceáni Közösség (SPC) Kis Szigetországok Szövetsége (AOSIS) Nemzetközösség

Tonga képekben

YouTube videók:
– Kingdom of Tonga 🜝
– Königreich Tonga 🜝
– Hunga Tonga 2022 🜝

Fényképek:
Királyi palota
Fényképek Tongáról

Hírek:
2022. január 14-én robbanásos vulkánkitörés történt a szigetcsoport egy kisebb szigetén, minek következtében cunami söpört végig több szigeten is. A szökőár és a vulkáni hamu okozta károk a lakosság 80 %-át érintették. Az ivóvíz tartalékot is elszennyezte az áradás és a szálló hamu. Csak 5 nap után vált lehetségessé a segélyszállítmányokkal teli repülők landolása.



Változások:
2022.01.20: az adatok köre jelentősen bővült és minden érték az elérhető legfrissebb lett. Továbbá az export/import partnerek átrendeződtek, kissé csökkent a GDP, a lakosságszám, nőtt az elvándorlás, nőtt az átlagos várható élettartam, többek között.

?¹ → Kevés az adat és az 52 lakott szigeten elég különböző lehet a helyzet. A fenti érték valószínűleg a mobil és vezetékes elérés összesítve, de ennek akár a többszöröse is lehet a valós átlag.
Fogalom magyarázó