Románia
Románia adatai 2023.01.09-én lettek frissítve.
Románia elhelyezkedéseMagyarország és a Fekete-tenger között
Románia területén 24 ezer évvel ezelőtt már biztosan éltek emberek, ilyen idősek a legrégebbi leletek. Az Al-Duna vidékén az i.e. 5. században dák törzsek éltek, a román történetírás őket tekinti a románok ősének. Később a rómaiak elfoglalták és csaknem 200 évig tartották a területet, ez a dákoromán elmélet alapja.
1916-ban az Antant oldalán lépett be az első világháborúba, megtámadta az Osztrák–Magyar Monarchiát, a támadás feltartóztatása, visszaverése majd a Bukarestbe bevonulás pár hét alatt sikerült az osztrák–magyar–német csapatoknak. 1918 májusában kötötték a felek a bukaresti békeszerződést, de a román hadsereget nem szerelték le, így a monarchia csapatainak még ebben az évben történő összeomlásakor a román hadsereg elfoglalta Erdélyt, Kelet-Magyarország egy részét és 1919 nyarán a Magyar Tanácsköztársaság bukása után bevonult Budapestre is.
Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés értelmében Románia része lett Erdély, a Bánság keleti része, az Alföld keleti vidéke Máramarossal, Bukovina területének nagy része és Besszarábia. Ezen utóbbi terület legnagyobb része 1940-ben a Szovjetunióhoz kerül, ez gyakorlatilag a mai Moldova (hasznos elolvasni).
Románia zászlajaA második világháborúban a németek oldalán harcolt az ország, Moldovát vissza is szerezte pár évre, de 1944 őszén a később győztes Szovjetunióé lett a terület ismét. Észak-Erdély és Székelyföld esetében fordított volt a helyzet, 1940 és 44 között Magyarország része volt a két terület, majd visszakerültek Romániához. Románia 1944 nyarán sikeresen kiugrott a náci oldalról és a szövetségesek oldalán fejezte be a háborút, nyertesként.
A háború után az ország kommunista tömb része lett, 1965-től Ceaușescu vezetésével egy totális nacionalista-kommunista diktatúrával, ami az ország elszegényedésével járt. Az 1989-es forradalom söpörte el a Ceaușescu házaspárt.
A rendszerváltás után az ország NATO és EU tagország lett, vagyis gazdaságilag sikeresen zárkózott fel az ehhez szükséges szintre.
Románia nagyjából két és félszer akkora mint Magyarország és több mint kétszer annyian lakják. A Föld 65. legnépesebb országa, lakossága túlnyomó része román, a számottevő magyar és cigány mellett és anyanyelv terén is nagyjából ez a megoszlás. Tehát az Európai Unió és a NATO tagállama, Schengeni ország, a Latin Unió és Frankofónia tagországa is.
Hivatalos elnevezés: Románia
Kontinens: Európa
Régió: Délkelet- és Középkelet-Európa
Földrajzi koordináták: é. sz. 46° 00′,
Gépkocsi ország kód: RO
Az Európai Unió tagországa.
Főváros: Bukarest
Terület: 238 391 km²
Határos országok: Szerbia, Magyarország, Ukrajna, Moldova és Bulgária
Tengeri határ: délkeleten 225 km partszakasz a Fekete-tengeren.
Népesség: 19 053 800 fő
Fizetőeszköz: román lej, lei, RON
Időzóna: kelet-európai idő (EET, EEST) azaz
További adatok Romániáról
Földrajz, klíma:
Legmagasabb pont:
Legalacsonyabb pont: Fekete-tenger, 0 m
Románia térképe
Románia Délkelet- és Középkelet-Európában, a Fekete-tenger nyugati partján, Magyarországtól délkeletre, Ukrajnától délre, Bulgáriától északra fekszik.
éghajlat
Az ország éghajlata mérsékelt; hideg, felhős tél, hóval és köddel; napos nyár, gyakori zivatarokkal.
megújuló természeti erőforrások:
Nagyobb folyók: Duna, Olt, Maros, Szeret, Prut, Ialomița, Szamos, Argeș és Zsil …
Nagyobb tavak: Razelm, Sinoe, Zmeica, Oltina, Tașaul, Brates, Siutghiol és a Bistreț tavak.
Összes megújuló vízkészlet:
Tiszta vagy tisztított ivóvíz hozzáférés: a városi és a vidéki lakosság egyaránt
Földhasználat: mezőgazdasági földterület 60,7 %, erdő 28,7 % (2018)
városok
10 legnépesebb város: Bukarest (főváros), Cluj-Napoca (Kolozsvár), Timișoara (Temesvár), Iași (Jászvásár), Konstanca, Craiova, Brașov (Brassó), Galați, Ploiești és Oradea (Nagyvárad). 2022-ban az ország lakosságának 54,5 %-a él városban.
Gazdaság:
Gazdasági ágazatok aránya a GDP-ben: mezőgazdaság: 4,2 %, ipar: 33,2 %, szolgáltatási szektor: 62,6 %
Főbb iparágak: elektomos gépek és készülékek, autóalkatrészek, textil és lábbeli, gépipar, kohászat, vegyipar, élelmiszeripar, kőolaj finomítás, bányászat, fűrészárú és építőanyag gyártás
Főbb mezőgazdasági termékek: kukorica, búza, tej, napraforgómag, burgonya, árpa, szőlő, cukorrépa, repce, szilva és kökény
Munkaerő eloszlása ágazatonként: mezőgazdaság: 28,3 %, ipar: 28,9 %, szolgáltatás: 42,8 % (2014)
export/import
Főbb export partnerek: Németország 22 %, Olaszország 10 %, Franciaország 7 %, Magyarország 4,7 % és az Egyesült Királyság 4,1 %
Főbb import partnerek:
GDP
Bruttó nemzeti össztermék:
Bruttó nemzeti össztermék (PPP):
Egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék:
Egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék (PPP):
állami kiadások a GDP arányában:
Védelmi, katonai kiadások: 2 %
Egészségügyi kiadások: 5,7 %
Oktatási kiadások: 3,3 %
áramellátás
A lakosság 100 %-ban hozzáfér az elektromos hálózathoz.
Adatok a Romániában élő emberekről
Lakosság:
Népesség: 19 053 800 fő (2022-es népszámlálás)
Népsűrűség: 80 fő/km²
Termékenységi ráta: 1,38 gyermek születés/nő
Nettó migrációs arányszám:
Népesség növekedési ráta:
életkor
14 éves vagy fiatalabb gyerekek: a népesség 14,12 % (világátlag: 25,18 %, EU átlag: 15,05 %)
65 éves vagy idősebb felnőttek: a népesség 17,58 % (világátlag: 9,69 %, EU átlag: 20,5 %)
Átlagos életkor: 42,5 év (világátlag: 31, EU átlag: 44)
nemek
Nők / Férfiak aránya: 51,4 % / 48,6 %
Nők születéskor várható élettartama: 79,94 év
Férfiak születéskor várható élettartama: 72,88 év
egészség
Elhízott felnőttek aránya: 22,5 %
Átlag alatti súlyú 5 éves gyerekek aránya: nincs adat
Kórházi ágyak száma (1000 főre): 6,9 ágy (2017)
hovatartozás
Etnikai megoszlás: román 83,4 %, magyar 5,3-6 % (2022), roma 3-3,4 % (2022), ukrán 0,3 %,
A cigányság valós aránya akár 2-3-szorosa is lehet az itt szereplő számnak, az ukránok száma pedig az ukrán-orosz háború miatt akár 1 % fölé is emelkedhetett 2022-ben.
A magyarságra vonatkozó adat a 2022-es népszámlálás során magukat magyarnak vallók számából (1 002 200 fő) lett számolva, a teljes népességhez és a nemzetiségükről nyilatkozók számához viszonyítva.
Hivatalos nyelv: román (az EU hivatalos nyelve)
Beszélt nyelvek: román 85,4 %,
Írni-olvasni tudás (15 év felett): 98,8 %
Vallások: keleti ortodox 81,9 %, református 6,4 %, római katolikus 4,3 %, egyéb 0,9 %, nem vallásos vagy ateista 0,2 %, nem megnevezett 6,3 %
Állampolgárság: legalább az egyik szülőnek román állampolgárnak kell lennie, külföldi állampolgár Romániában született gyermeke nem kap automatikusan állampolgárságot, kettős állampolgárság lehetséges, külföldiként 5 éves folyamatos Romániában tartózkodás után lehet kérelmezni.
Nagykorúság: 18 éves kortól
szabadság (?)
Szabadság pontok: 83, szabad
Demokrácia index: 6,40 – sérült demokrácia. 2020-ban 61 ország volt Romániától demokratikusabb, 2010-ben a 56. helyet foglalta el.
Női esélyegyenlőség mutató: 0,700 – 2021-ben 87 országban jobb a nők helyzete mint Romániában.
Szabad sajtó index: 68,46 – a sajtó kielégítő helyzetben. 2022-ben 55 országban volt szabadabb a sajtó, 2010-ben 52. helyen állt az ország.
Az ország népszerűbb online sajtótermékei:
Internet és telefon:
Domain kiterjesztés: .ro
Internetfelhasználó: 14 387 477 fő,
Átlagos mobil internet letöltési sebesség:
Átlagos vezetékes internet letöltési sebesség:
Közösségi platformok felhasználói:
Facebook: 13 031 000 fő,
Messenger: 10 407 300 fő,
Instagram: 5 761 700 fő,
Linkedin: 3 355 000 fő,
Országhívószám: +40
Mobiltelefon előfizetés: 22 592 000, azaz 100 főre kicsit több mint 106 működő SIM kártya jut. (2020)
Vezetékes telefon előfizetés: 3 025 000, azaz 100 főre több mint 14 vonal jut.
Államközi kapcsolatok
Romániának 33 képviselői helye van az Európai Parlamentben.
1955-től ENSZ tagállam, 1973-tól az EBESZ, 1993-től az Európa Tanács, 2004-től a NATO és 2007-től pedig az Európai Unió tagországa.
Szükséges információk Romániába való utazáshoz: konzuli tájékoztatás 🜝
Közösségek melyekhez Románia tartozik:
Bukarest Kilenc (B9) • Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) • Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) • Európa Tanács (ET) • Európai Unió (EU) • Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) • Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) • Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés (BSEC) • Fekete-tengeri Haditengerészeti Csoport (BLACKSEAFOR) • Frankofónia Nemzetközi Szervezete (OIF) • Latin Unió
Románia képekben
YouTube videók:
– Románia 🜝
– Erdély 🜝
– a román nyelv 🜝
Fényképek:
Fényképek Romániáról
Hírek:
→ Az ukrán menekültek száma Romániában.
Változások:
2023.01.09: a 2022-es népszavazás eredményére frissítve a lakosság és az etnikumok számai. Jelentősen csökkent Románia lakossága, de a CIA még ettől is kevesebbre becsülte (a CIA becslése szerint 2,7 millióval csökkent Románia lakossága egy év alatt). Több mint 220 ezerrel kevesebben vallották magukat magyarnak, mint a legutolsó (2011) népszavazáson.
2022.04.06: bővült az adatok köre, minden adat az elérhető legújabb állapotra frissítve. Javultak a gazdasági adatok, kicsivel kevesebben élnek az országban, valamivel tovább. A mobil és a vezetékes telefon előfizetések száma egyaránt csökkent.
2022.03.22: a Bukarest Kilenccel bővültek a szervezetek melyekhez Románia tartozik.
Külső oldalak…
… ahol további információkat találhatunk Romániáról: hu.wikipedia.org 🜝 , cia.gov 🜝 , bbc.com 🜝