Palesztina – Gázai övezet és Ciszjordánia
Palesztina adatai 2022.10.30-án lettek frissítve.
Palesztina elhelyezkedése a Közel-KeletenIzrael keleti és nyugati részén
Palesztina vagy a Palesztin Autonóm Területek a Közel-Keleten, Izrael környékén keresendők. Két nem egybefüggő területből áll az ország, a Földközi tenger partján fekvő Gázai övezetből és az Izrael és Jordánia között lévő Ciszjordániából.
1967-ben a hatnapos háborúban Izrael megszállta többek között Ciszjordániát és Gázát is. Több mint 25 év után az 1993-as oszlói megállapodás értelmében fokozatosan a Palesztin Hatóság veszi át az irányítást és kivonulnak az izraeli csapatok. 2005-ben Izrael kiürítette a gázai zsidó településeket, kivonult az övezetből. Palesztinával kapcsolatban érdemes elolvasni Izrael rövid történelmét.
Az ENSZ tagországok túlnyomó része elismeri Palesztinát független államként, köztük Magyarország is, de többek között az észak- és nyugat-európai országok többsége, Kanada, az USA, Japán és Ausztrália a diplomáciai kapcsolatok ellenére sem ismerik el önálló országként.
Területét tekintve Hajdú-Bihar megye méretű, lakossága csaknem fele Magyarországénak, a két terület lakossága együtt a 126. legnépesebb országgá teszi Palesztinát. A legbeszéltebb nyelv az arab, de elég nagy arányban beszél a lakosság héberül és angolul is. Az ENSZ-ben állandó megfigyelői státuszt kapott, az Arab-Liga és az Iszlám konferencia tagja.
Palesztina zászlaja
Hivatalos elnevezés: Palesztin Autonómia
Kontinens: Ázsia
Régió: Délnyugat-Ázsia, Közel-Kelet
Földrajzi koordináták:
Ciszjordánia: é. sz. 32° 00′,
Gázai övezet: é. sz. 31° 25′,
Gépkocsi ország kód: PS
Főváros: Kelet-Jeruzsálem, de facto: Ramallah
Terület: 6 220 km² (összesen)
A Gázai övezet: 360 km² és Ciszjordánia pedig 5 860 km².
Határos országok: Egyiptom, Izrael és Jordánia
Tengeri határ: a Gázai övezet északkeleti határa 40 km tengerpart a Földközi-tenger partján.
Népesség: 4 906 308 fő
Fizetőeszköz: izraeli új sékel, ₪, ILS
Időzóna: izraeli idő (JST, JDT) azaz
További adatok Palesztináról
Földrajz, klíma:
Legmagasabb pont: Khallat al Batrakh, 1 020 m
Legalacsonyabb pont: Holt-tenger, – 431 m
Palesztina térképe
Palesztina Délnyugat-Ázsiában, a Közel-Keleten fekszik. A Gázai övezet Izrael nyugati részén egy kisebb, Egyiptommal határos terület, míg Ciszjordánia Izrael Jordániával határos nyugati részén terül el.
éghajlat
Ciszjordániában szubtrópusi és sivatagi, a Gázai-övezetben inkább mérsékelt mediterrán éghajlat jellemző.
megújuló természeti erőforrások:
Nagyobb folyók: Jordán, keleti határfolyó.
Nagyobb tavak: Holt-tenger, sós, lefolyástalan, mondhatni élettelen tó.
Összes megújuló vízkészlet: 847 millió m³
Tiszta vagy tisztított ivóvíz hozzáférés: a lakosság 97,1 %-a fér hozzá biztonságos ivóvízhez (2017).
Földhasználat: mezőgazdasági földterület 43,3 %, erdő 1,5 % (2018)
városok
6 legnépesebb város: Gáza, Kelet-Jeruzsálem, Hebron, Hán Júnisz, Rafah, Náblusz és ismertebb még Betlehem, Ramallah és Jerikó. 2020-ban az ország lakosságának 77 %-a élt városban (2021).
2025-ig várhatóan évente 2,85 %-al nő a városban élők aránya.
Gazdaság:
Gazdasági ágazatok aránya a GDP-ben:
Gázai övezet: mezőgazdaság: 3 %, ipar: 21,1 %, szolgáltatási szektor: 75 % (2017)
Ciszjordánia: mezőgazdaság: 2,9 %, ipar: 19,5 %, szolgáltatási szektor: 77,6 % (2017)
Főbb iparágak: Gázai övezet: textilipar, élelmiszeripar és bútorgyártás – Ciszjordánia: kis sorozatszámú gyártás (manufaktúrák), kőbányászat, textilipar, szappangyártás, olajfa faragványok és gyöngyház ajándéktárgyak
Főbb mezőgazdasági termékek: paradicsom, uborka, olajbogyó, baromfi, tej, burgonya, juhtej, padlizsán és tök
Munkaerő eloszlása ágazatonként: Gázai övezet: mezőgazdaság: 5,2 %, ipar: 10 %, szolgáltatás: 84,8 % (2015) – Ciszjordánia: mezőgazdaság: 11,5 %, ipar: 34,4 %, szolgáltatás: 54,1 % (2013)
export/import
Főbb export partnerek: Jordánia, Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Törökország és Fehéroroszország
Főbb import partnerek: Jordánia, Egyiptom, Németország, Kína és Törökország
GDP
Bruttó nemzeti össztermék:
Bruttó nemzeti össztermék (PPP):
Egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék:
Egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék (PPP):
Állami kiadások a GDP arányában:
Védelmi, katonai és egészségügyi kiadásokról nincs adat.
Oktatási kiadások: 5,3 % (2017)
energia
A lakosság 100 %-ban hozzáfér az elektromos hálózathoz.
Adatok a Palesztinában élő emberekről
Lakosság:
Népesség: 4 906 308 fő (2021)
Gázai övezet: 1 957 062 fő
Ciszjordánia: 2 949 246 fő
Népsűrűség: 789 fő/km²
Termékenységi ráta: Gáza: 3,54 gyermek születés/nő, Ciszjordánia: 3,02 gyermek születés/nő (2021)
Nettó migrációs arányszám:
Népesség növekedési ráta:
életkor
Ciszjordánia:
14 éves vagy fiatalabb gyerekek: a népesség 35,31 % (világátlag: 25,18 %)
65 éves vagy idősebb felnőttek: a népesség 3,62 % (világátlag: 9,69 %)
Átlagos életkor: 21,9 év (világátlag: 31)
Gázai övezet:
14 éves vagy fiatalabb gyerekek: a népesség 42,53 %
65 éves vagy idősebb felnőttek: a népesség 2,68 %
Átlagos életkor: 18 év
nemek
Nők / Férfiak aránya: 49,3 % / 50,7 %
Nők születéskor várható élettartama: 77,5 év
Férfiak születéskor várható élettartama: 73,6 év
egészség
Elhízott felnőttek aránya: nincs adat
Átlag alatti súlyú 5 éves gyerekek aránya: 2,1 %
Kórházi ágyak száma (ezer főre): 1,3 ágy (2019)
szegénység
A népesség 30 %-a él a szegénységi küszöb alatt a Gázai övezetben és 18 %-a Ciszjordániában.
hovatartozás
Etnikai megoszlás: Gázai övezet: palesztin arab – Ciszjordánia: palesztin arab, zsidó, kurd, örmény és egyéb
Hivatalos nyelv: arab
Beszélt nyelvek: arab, héber és angol, mindhárom széles körben használt.
Írni-olvasni tudás (15 éves kor felett): 97,5 %
Vallások:
Gázai övezet: muszlim (túlnyomórészt szunnita) 98-99 %, keresztény és egyéb 1 % (2012-es becslés).
Ciszjordánia: muszlim 80-85 %, zsidó 12-14 %, keresztény 1-2,5 % és egyéb vagy nem ismert kevesebb mint 1 %.
szabadság (?)
Szabadság pontok: Gázai övezet: 11, nem szabad – Ciszjordánia: 25, nem szabad
Demokrácia index: 3,83 – sérült demokrácia. 2020-ban 112 ország volt Palesztinától demokratikusabb.
Szabad sajtó index: 28,98 – komoly problémák a sajtószabadság terén. 2022-ben 169 országban volt szabadabb a sajtó, 2010-ben a 150. helyen állt az ország.
Az ország 3 legnépszerűbb online sajtóterméke 2021 január elsején:
Internet és telefon:
Domain kiterjesztés: .ps
Internetfelhasználó: 3 381 787 fő,
Átlagos mobil internet letöltési sebesség:
Átlagos vezetékes internet letöltési sebesség:
Közösségi platformok felhasználói:
Facebook: 3 615 100 fő,
Messenger: 2 763 600 fő,
Instagram: 1 981 600 fő,
Linkedin: 305 400 fő,
Országhívószám: +970
Mobiltelefon előfizetés: 4 135 363, azaz 100 főre 76 működő SIM kártya jut (2017-es becslés).
Vezetékes telefon előfizetés: 472 293, azaz 100 főre 9 vonal jut (2016-os becslés).
Államközi kapcsolatok
2012-től állandó ENSZ megfigyelő státuszú állam.
Szükséges információk Palesztinába való utazáshoz: konzuli tájékoztatás 🜝
Közösségek melyekhez Palesztina tartozik:
Arab Liga (LAS) • Iszlám Konferencia Szervezete (OIC)
Palesztina képekben
YouTube videók:
– Palesztina 🜝
– Palestine 🜝
– Palästina 🜝
– Gázai övezet 🜝
– Ciszjordánia 🜝
Fényképek:
Fényképek Palesztináról
Változások:
2022.01.06: az adatok köre jelentősen bővült és minden érték az elérhető legfrissebb lett. A GDP minden értéke csökkent, de nem jelentősen, jó 10 %-al emelkedett a közösségi média felhasználók száma.