Hongkong

Hongkong adatai 2022.02.17-én lettek frissítve.

Hongkong elhelyezkedése Délkelet-ÁzsiábanHongkong elhelyezkedése Délkelet-ÁzsiábanKínától délre, Makaótól keletre

Hongkong (jelentése: illatos kikötő) Makaó mellett a Kínai Népköztársaság különleges közigazgatási területe. A városállam a szárazföldi Kínától délre, Makaótól nyugatra fekszik, 263 szigetét a Dél-kínai-tenger veszi körül.
A világ egyik vezető kereskedelmi és gazdasági központja.
Egyes szigetein már több tízezer évvel ezelőtt éltek emberek, Kína első császára i.e. 214-ben hódította meg. Az elmúlt kétezer évben, kis időszakokat leszámítva, mindig virágzó kereskedelmi központ volt a terület. Az első hongkongi iskolát 1075 körül alapították, az első ismert európai utazók az 1500-as években kötöttek ki a szigeteken. A 17. században a Csing-dinasztia ellenes mozgalom felszámolása utáni kitelepítések következtében szinte teljesen elnéptelenedett a mai Hongkong területe.
A 19. században kirobbant ópiumháborúban a britek 1841 elején elfoglalták a Hongkong-szigetet, mely hivatalosan a nankingi szerződés alapján került a Brit Birodalomhoz. A terület lakossága 30 év alatt pár ezer főről több mint 120 ezerre növekedett. Kína a második ópiumháborút is elveszítette, így további területek kerültek brit fennhatóság alá. 1898-ban a Brit Birodalom 99 évre bérbe vette Lantau szigetét és az Új területeket. A második világháborúban japánok szállták meg, a háború után – a szerződés szerint – maradt a briteké, de ennek az volt az ára, hogy az új kínai hatalmat elismerték, a Tajvanra menekült kommunista ellenesek hatalmát (Tajvanon) viszont nem.

Hongkong zászlajaHongkong zászlaja

Az 1984-ben kötött kétoldalú (brit-kínai) szerződés kimondta, hogy a bérelt terület a szerződés lejártával visszakerül Kínához, de rögzítették az “egy ország – két rendszer” elv fenntartását 50 évre. 1990-ben törvénybe iktatták a hongkongi alaptörvényt, mely a visszacsatolás utáni különleges közigazgatási terület státuszt és az autonómiát hivatott biztosítani. Hongkongot 1997-ben csatolták vissza Kínához.
2019-ben a kiadatási törvény módosítása miatt tüntetéssorozat robbant ki a városban, mely később a rendőrség és a tüntetők részéről is erőszakhoz vezetett. A városállam folyamatosan veszít függetlenségéből, 2021 végén Peking-párti jelöltek taroltak a választásokon.
Hongkong területe valamivel nagyobb mint két Budapest lenne egyben, lakossága viszont több mint kétharmada Magyarországénak, vagyis elég sűrűn élnek arrafelé. A Föld 104. legnépesebb országa… vagy területe. Túlnyomórészt kínaiak lakják, akik a kantoni kínait és még több más kínai nyelvjárást beszélnek, az angol mellett.

Hivatalos elnevezés: Hongkong
Kontinens: Ázsia
Régió: Délkelet-Ázsia
Földrajzi koordináták: é. sz. 22° 15′, k. h. 114° 10′
Gépkocsi ország kód: HK

Főváros: nincs, a Kínai Népköztársaság különleges közigazgatási területe.
Terület: 1 108 km²
Határos országok: Kína
Tengeri határ: 733 km, félsziget és 263 sziget a Dél-kínai-tengerben.

Népesség: 7 263 234 fő

Fizetőeszköz: hongkongi dollár, HK$, HKD (aktuális árfolyam: HKD/HUF 🜝 és EUR/HKD 🜝)

Időzóna: hongkongi idő (HKT) azaz UTC + 8

További adatok Hongkongról

Földrajz, klíma:
Legmagasabb pont: Tai Mo Shan hegy, 958 m
Legalacsonyabb pont: Dél-kínai-tenger, 0 m

Hongkong térképeHongkong térképe
Hongkong Délkelet-Ázsiában fekszik, Kínától délre … írhatnánk … de valójában Kína körülveszi, illetve Hongkong maga is Kína, Makaótól keletre.


éghajlat
A Ráktérítőtől kissé délre fekszik, éghajlata nedves szubtrópusi. A nyár forró és nyirkos, gyakoriak a tájfunok. A tél általában napos, február felé kezd felhősödni. Ilyenkor jöhetnek északról hidegfrontok, amelyek erős, hideg szelet hoznak.

megújuló természeti erőforrások:
Nagyobb folyók: a Gyöngy-folyó, továbbá a Sham Chun, Shing Mun és Tuen Mun folyók, sok-sok kisebb-nagyobb folyó, patak és csatorna mellett.
Nagyobb tavak: High Island, Plover Cove, Tai Lam Chung és a Shek Pik víztározók.

Összes megújuló vízkészlet: nincs és talán nem is lehet pontos összeg, mert a természetes vízforrások mellett tisztított vizet, tengervízből kinyert vizet és esővizet is felhasználnak.
Tiszta vagy tisztított ivóvíz hozzáférés: a lakosság 100 %-ban hozzáfér biztonságos ivóvízhez.
Földhasználat: mezőgazdasági földterület 5 %, erdő pedig nincs (2018)

városok
Hong Kong egy városállam, Kína 9. legnépesebb városa, így a lakosság 100 %-a városban él.

Gazdaság:
Gazdasági ágazatok aránya a GDP-ben: mezőgazdaság: 0,1 %, ipar: 7,6 %, szolgáltatási szektor: 92,3 %
Főbb iparágak: kereskedelem és logisztika, pénzügyi és professzionális szolgáltatások, turizmus, kultúra és művészet, ruha és textilipar, szállítás, elektronika, játékok és órák
Főbb mezőgazdasági termékek: sertés, baromfi, spenót, zöldségek, sertés belsőségek, vadhús, gyümölcs, saláta, zöldhagyma és sertészsír
Munkaerő eloszlása ágazatonként: ipar, gyártás, ipari szolgáltatás: 31,6 %, szolgáltatás: 54,4 %, mezőgazdaság/halászat/erdészet/bányászat: 13,9 %

export/import
Főbb export partnerek: Kína 23 %, India 14 %, Hollandia 6 % és az Egyesült Királyság 5 % (2018)
Főbb import partnerek: Kína 46 %, Tajvan 7 %, Szingapúr 7 %, Dél-Korea 5 %, Japán 5 % és az Amerikai Egyesült Államok 5 % (2019)

GDP
Bruttó nemzeti össztermék: 349,45 milliárd USD (2020)
Bruttó nemzeti össztermék (PPP): 444,86 milliárd USD (2020)
Egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék: 48 112 USD
Egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék (PPP): 61 248 USD

Állami kiadások a GDP arányában:
Védelmi, katonai kiadások: nincs adat
Egészségügyi kiadások: nincs adat
Oktatási kiadások: 4,4 % (2020)

energia
A lakosság 100 %-ban hozzáfér az elektromos hálózathoz.
Elektromos áram fogyasztás: 44,73 milliárd kWh/év (2018)
Egy főre eső elektromos áram fogyasztás: 6 158 67 kWh/fő/év

Adatok a Hongkongban élő emberekről

Lakosság:
Népesség: 7 263 234 fő (2021)
Népsűrűség: 6 555 fő/km²
Termékenységi ráta: 1,22 gyermek születés/nő
Nettó migrációs arányszám (?±): 1,65 bevándorló / 1 000 fő
Népesség növekedési ráta: 0,2 %, becslés 2021-re.


életkor
14 éves vagy fiatalabb gyerekek: a népesség 12,81 % (világátlag: 25,18 %)
65 éves vagy idősebb felnőttek: a népesség 18,48 % (világátlag: 9,69 %)
Átlagos életkor: 45,6 év (világátlag: 31)

nemek
Nők / Férfiak aránya: 54,2 % / 45,8 %
Nők születéskor várható élettartama: 86,28 év
Férfiak születéskor várható élettartama: 80,71 év

egészség
Elhízott felnőttek aránya: nincs adat
Átlag alatti súlyú 5 éves gyerekek aránya: nincs adat
Kórházi ágyak száma (1 000 főre): 4,9 ágy (2020)

szegénység
A népesség 19,9 %-a él a szegénységi küszöb alatt (2016).

hovatartozás
Etnikai megoszlás: kínai 92 %, tagalog (filippínó) 2,5 %, indonéz 2,1 % és egyéb (köztük thai, japán, indiai és nem ázsiai) 3,4 % (2016-os becslés).
Hivatalos nyelv: kantoni, angol és mandarin
Beszélt nyelvek: kantoni 88,9 %, angol 4,3 %, mandarin 1,9 %, más kínai nyelvjárások 3,1 % és 1,9 % egyéb (2016-os becslés).
Írni-olvasni tudás (15 éves kor felett): nem ismert, de valószínűleg 100 % körül van.

Vallások: buddhista vagy taoista 27,9 %, protestáns 6,7 %, római katolikus 5,3 %, muszlim 4,2 %, hindu 1,4 %, szikh 0,2 % és 54,3 % egyéb vagy nem vallásos (2016-es becslés). Sokan gyakorolják a konfucianizmust vallási hovatartozásuktól függetlenül vagy éppen ateista meggyőződésük mellett.

Állampolgárság: a kínai állampolgársági törvény érvényes hongkongban, miszerint legalább az egyik szülőnek kínai állampolgárnak kell lennie, külföldi állampolgár Kínában (így Hongkongban) született gyermeke nem kap automatikusan állampolgárságot, kettős állampolgárság nem lehetséges. Átlagos külföldiként kínai állampolgárságot szerezni elméletileg lehetséges, de a gyakorlatban rendkívül nehéz, minimális szükséges Kínában tartózkodási idő nincs megadva.

Nagykorúság: 18 éves kortól

szabadság
Szabadság pontok (?): 52, részben szabad (csökken, az előző érték 55 volt)
Demokrácia index: 5,57 – sérült demokrácia. 2020-ban 86 ország volt Hongkongtól demokratikusabb, 2010-ben a 80. helyet foglalta el.

Szabad sajtó index: 30,44 – érezhető problémák a sajtószabadság terén. 2021-ben 80 országban volt szabadabb a sajtó, 2010-ben 34. helyen állt az ország.
Az ország 3 legnépszerűbb online sajtóterméke: 香港01 – hk01 🜝, 巴士的報 – Bastillepost 🜝, 港澳 – on.cc 🜝
Némi magyarázat elengedhetetlen a híroldalak és a lejjebb látható közösségi platformok értelmezéséhez.
A legnépszerűbb hírportálként is működő oldal Hongkongban a Yahoo.com (9. világszerte jelenleg), amit angol nyelven látogatnak és nem hongkongi oldal. A világ egyik leglátogatottabb oldala a sohu.com (18. jelenleg), de Kínában készül és nyilván lényegesen nagyobb a szárazföldi Kínából a látogatottsága, Hongkongban nagyjából a harmincadik.
A (Tencent) QQ szintén a világ egyik legnézettebb oldala (5. jelenleg), ami amellett hogy a QQ egy üzenetküldő, videóchat alkalmazás, játék, zene, vásárlás, film, közösségi oldal és még sok minden belefér a hírek mellett, közel olyan népszerű Hongkongban mint a Facebook és népszerűbb mint az Instagram. A Bilibili pedig egy videómegosztó, amit majdnem annyian használnak mint az Instagramot, de megelőzi a pl. Netflixet is helyben.

Internet és telefon:
Domain kiterjesztés: .hk
Internetfelhasználó: 6 698 252 fő, ez a lakosság 92,22 %-a
Átlagos mobil internet letöltési sebesség: 45,86 Mbps
Átlagos vezetékes internet letöltési sebesség: 173,42 Mbps

Közösségi platformok felhasználói:
Facebook: 6 452 700 fő, ez a lakosság 88,84 %-a
Messenger: 4 327 300 fő, ez a lakosság 59,58 %-a
Instagram: 3 651 300 fő, ez a lakosság 50,27 %-a
Linkedin: 2 417 000 fő, ez a lakosság 33,28 %-a

Országhívószám: +852
Mobiltelefon előfizetés: 21 868 215, azaz 100 főre több mint 300 működő SIM kártya jut (2020).
Vezetékes telefon előfizetés: 3 934 129, azaz 100 főre csaknem 55 vonal jut.

Államközi kapcsolatok

Hongkong – mint Kína része – ENSZ tagállam, Kína alapító tag volt 1945-ben.

Szükséges információk Hongkongba való utazáshoz: konzuli tájékoztatás 🜝

Közösségek melyekhez Hongkong tartozik:
Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) és mivel Kína része, a következőknek is tagja: G20 Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (RCEP) Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO)

Hongkong képekben

YouTube videók:
Hongkong 🜝
Hong Kong 🜝
香港 🜝
a kantoni nyelv 🜝

Fényképek:
Hongkong, Victoria-kikötő
Fényképek Hongkongról

? → Fogalom magyarázó