Grúzia

Frissítve 2023.07.26-án.

Grúzia Európa keleti és Ázsia nyugati szélén terül el, a Fekete-tenger partján, Oroszországtól délnyugatra, fővárosa Tbiliszi.Grúzia fekvéseGrúzia elhelyezkedése Kelet-Európában

Az országra egyre inkább használatos a Georgia (úgy ejtve ahogy írjuk) elnevezés, a grúz diplomácia is fáradozik az elterjesztésén (magyarul is Georgiának hívták még 100 éve), grúzul Szakartveló a neve.
Már a Kr.e. 6. században is voltak királyságok az ország területén, ahol ősidők óta foglalkoznak szőlő termesztéssel és bor készítéssel. Az időszámításunk előtti 4. században már gazdag kultúrájú, nagy népességű városok léteztek itt, ahol az elmúlt két és fél évezredben megfordult a görög, perzsa, római, bizánci, oszmán majd török és az orosz birodalom is.

19. században a cári Oroszország szerezte meg Grúziát, majd egy rövid függetlenséget követően 1922-től a Szovjetunió tagköztársasága lett. 1991-ben válhatott ismét független állammá, de ezzel egyúttal hosszú konfliktusos időszak is kezdődött.
Az ország középső északi részén fekvő Dél-Oszétia 1991-ben elszakadt az országtól, kevesen ismerik el függetlennek, mint ahogy az északnyugati részen fekvő Abháziát is, ami 1992 óta de facto független állam. Többek között Magyarország is Grúzia részének tartja mindkét területet.
Grúzia zászlajaGrúzia hivatalos zászlajaCímszavakban az azóta történtek:
1993 – abház szeparatistákkal folytatott harcok
2003 – rózsás forradalom
2008 – orosz-grúz háború
2022 – Grúzia csatlakozási kérelme az Európai Unióhoz

Az ország valamivel kisebb mint Magyarország és nagyjából fele annyian lakják, többnyire grúzok, abházok és oszétok, akik leginkább grúzul beszélnek és írnak (érdemes a lejjebb található sajtótermékeket megnézni!), ortodox, kisebb részben pedig muszlim vallásúak. A grúzok mindig is színes kulturális és vallási közegben éltek, ez tette őket vendégszeretővé és türelmessé más vallások, kultúrák iránt. Grúzia a Föld 127. legnépesebb országa, ENSZ és EBESZ tagország, az Európa Tanács és a Fekete-tengeri szervezetek tagja, a GUAM G betűje és NATO csatlakozásra váró állam.

Hivatalos elnevezés: Grúzia
Kontinens: Európa és Ázsia
Régió: Kelet-Európa és Délnyugat-Ázsia
Földrajzi koordináták: é. sz. 42° 00′, k. h. 43° 30′
Gépkocsi ország kód: GE

Főváros: Tbiliszi
Terület: 69 700 km²
Határos országok: Oroszország, Azerbajdzsán, Örményország és Törökország
Tengeri határ: nyugaton 310 km tengerpart.

Népesség: 4 936 390 fő

Fizetőeszköz: grúz lari, ₾ vagy ლ, GEL
Abháziában és Dél-Oszétiában a fizetőeszköz: orosz rubel, ₽, RUB

Időzóna: (GET) azaz UTC + 4

További adatok Grúziáról

Földrajz:
Legmagasabb pont: Skara hegy, 5193 m
Legalacsonyabb pont: Fekete-tenger, 0 m

Grúzia térképeGrúzia térképe
Grúzia Kelet-Európában, a Fekete-tenger keleti partján, Törökországtól északkeletre, Örményországtól északra, Azerbajdzsántól északnyugatra és Oroszországtól délre fekszik.

éghajlat
A Likhi-hegység osztja két fő – keleti és nyugati – éghajlati zónára az országot. Nyugat-Grúziában nedves szubtrópusi éghajlat uralkodik, egyenletes csapadékeloszlással. Az alacsonyabban fekvő területeken egész évben viszonylag meleg van, de a Nagy- és a Kis-Kaukázus lejtőin hűvös, csapadékos nyarak és havas telek váltják egymást. Kelet-Grúzia éghajlata átmenet a nedves szubtrópusi és a kontinentális között. Az éves csapadék jóval alacsonyabb, mint Nyugat-Grúziában. A legcsapadékosabb a tavasz és az ősz, a forró nyár és a hideg tél száraz.

megújuló természeti erőforrások:
Nagyobb folyók: Kura (Mtkvari), Rioni, Alazani, Csorohi, Enguri, Hrami, Ceniszckali, Iori és a Kvrilla folyók.
Nagyobb tavak: Paravani, Karcsaki, Paliastomi, Tabacskuri, Kancsali, Tiflisser, Jandari, Madatapa és a Sagamo tavak, a Calka, Enguri, Sinvali, Tkibuli, Saori és a Tbiliszi víztározók.
Összes megújuló vízkészlet: 63,33 milliárd m³ (2017)
Tiszta vagy tisztított ivóvíz hozzáférés: a városi lakosság 99,4 %-a, a vidéki lakosság 94,3 %-a fér hozzá biztonságosan ivóvízhez, ez országosan 97,3 %-os átlagot eredményez.

Földhasználat: mezőgazdasági földterület 35,5 %, erdő 39,4 %

városok
10 legnépesebb város: Tbiliszi (főváros), Batumi, Kutaiszi, Rusztavi, Gori, Zugdidi, Poti, Kobuleti, Szuhumi (Abházia) és Hasuri. 2022-ben az ország lakosságának 60,3 %-a élt városban (Abházia és Dél-Oszétia is beleszámolva).

Gazdaság:
Gazdasági ágazatok aránya a GDP-ben: mezőgazdaság: 8,2 %, ipar: 23,7 %, szolgáltatási szektor: 67,9 %
Főbb iparágak: acél, szerszámgépek, elektromos készülékek, bányászat (mangán, réz, arany), vegyipar, fatermékek és bor
Főbb mezőgazdasági termékek: tej, szőlő, kukorica, burgonya, búza, görögdinnye, paradicsom, mandarin, árpa, alma
Munkaerő eloszlása ágazatonként: mezőgazdaság: 55,6 %, ipar: 8,9 %, szolgáltatás: 35,5 % (2006)

export/import
Főbb export partnerek: Oroszország 12 %, Azerbajdzsán 12 %, Örményország 9 %, Bulgária 8 %, Kína 6 %, Törökország 6 % és Ukrajna 6 %
Főbb import partnerek: Törökország 17 %, Kína 11 %, Oroszország 9 %, Azerbajdzsán 6 %, Egyesült Államok 6 % és Németország 5 % (2019)

GDP
Bruttó nemzeti össztermék: 15,73 milliárd USD (2020)
Bruttó nemzeti össztermék (PPP): 55,25 milliárd USD (2020)
Egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék: 3187 USD
Egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék (PPP): 11 119 USD

Állami kiadások a GDP arányában:
Védelmi, katonai kiadások: 1,7 %
Egészségügyi kiadások: 6,7 %
Oktatási kiadások: 3,8 %

áramellátás
A lakosság 100 %-ban hozzáfér az elektromos hálózathoz.

Adatok a Grúziában élő emberekről

Lakosság:
Népesség: 4 936 390 fő (2023)
Népsűrűség: 70,8 fő/km²
Termékenységi ráta: 1,75 gyermek születés/nő
Nettó migrációs arányszám: 0,06 bevándorló / 1000 fő
Népesség növekedési ráta: 0,03 %, becslés 2022-ra.

életkor
14 éves vagy fiatalabb gyerekek: a népesség 18,42 % (világátlag: 25,33 %)
65 éves vagy idősebb felnőttek: a népesség 16,85 % (világátlag: 9,49 %)
Átlagos életkor: 38,6 év (világátlag: 31)

nemek
Nők / Férfiak aránya: 52,3 % / 47,7 %
Nők születéskor várható élettartama: 81,7 év
Férfiak születéskor várható élettartama: 73,5 év

egészség
Elhízott felnőttek aránya: 21,7 %
Átlag alatti súlyú 5 éves gyerekek aránya: 2,1 %
Kórházi ágyak száma (1000 főre): 2,9 ágy (2017)

hovatartozás
Etnikai megoszlás: (Abházia és Dél-Oszétia nélkül) grúzok 86,8 % (grúz, mingrél, adzsár, szván), azeri 6,3 %, örmény 4,5 % és egyéb 2,3 % (orosz, oszét, abház, kurd, ukrán, avar, asszír, tatár és görög) (2014-es becslés). Abháziában az abházok, Dél-Oszétiában az oszétok vannak többségben.

Hivatalos nyelv: grúz, Abháziában az abház
Beszélt nyelvek: grúz 87,6 %, azeri 6,2 %, örmény 3,9 %, orosz 1,2 % és 1 % egyéb (2014-es becslés).
Írni-olvasni tudás (15 éves kor felett): 99,4 %

Vallások: grúz ortodox (államvallás) 83,4 %, muszlim 10,7 %, örmény apostoli 2,9 %, egyéb 1,2 % (orosz és görög ortodox, katolikus, jehova tanúja, jezidita, protestáns és zsidó), nem vallásos 0,5 % és 1,2 % nem válaszolt (2014-es becslés).

Állampolgárság: az egyik szülőnek grúz állampolgárnak kell lennie, külföldi állampolgár Grúziában született gyermeke nem kap automatikusan állampolgárságot, kettős állampolgárság nem lehetséges, külföldiként 10 éves Grúziában tartózkodás után lehet kérelmezni.

Nagykorúság: 18 éves kortól

szabadság
Szabadság pontok: 58, részben szabad, 2 pontot rontott
Demokrácia index: 5,12 – sérült demokrácia. 2021-ben 90 ország volt Grúziától demokratikusabb, 2010-ben a 103. helyet foglalta el.
Női esélyegyenlőség mutató: 0,732 – 2021-ben 48 országban jobb a nők helyzete mint Grúziában.

Szabad sajtó index: 59,30 – problémák a sajtószabadság terén. 2022-ben 88 országban volt szabadabb a sajtó, 2010-ben 99. helyen állt az ország, de 2021-ben már volt 59. helyen is.
Az ország 3 legnépszerűbb online sajtóterméke: ამბები.ge (ambebi.ge) 🜝, On.ge 🜝, IPN (interpressnews) 🜝

Internet és telefon:
Domain kiterjesztés: .ge
Internetfelhasználó: 3 543 600 fő, ez a lakosság 72 %-a
Átlagos mobil internet letöltési sebesség: 32 Mbps
Átlagos vezetékes internet letöltési sebesség: 19,82 Mbps

Közösségi platformok felhasználói:
Facebook: 3 586 200 fő, ez a lakosság 73 %-a
Messenger: 2 854 900 fő, ez a lakosság 57,8 %-a
Instagram: 1 567 600 fő, ez a lakosság 31,8 %-a
Linkedin: 484 500 fő, ez a lakosság 9,8 %-a

Országhívószám: +995
Mobiltelefon előfizetés: 5 100 101, azaz 100 főre picit több mint 100 működő SIM kártya jut.
Vezetékes telefon előfizetés: 387 698, azaz 100 főre csaknem 8 vonal jut.

Államközi kapcsolatok

Grúzia 1992-től ENSZ és EBESZ tagállam, 1999-től az Európa Tanács tagja.

Szükséges információk Grúziába való utazáshoz: konzuliszolgalat.kormany.hu 🜝

Közösségek melyekhez Grúzia tartozik:
Európa Tanács (ET) Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés (BSEC) Fekete-tengeri Haditengerészeti Csoport (BLACKSEAFOR) GUAM – Szervezet a Demokráciáért és Gazdasági Fejlődésért

Grúzia képekben

YouTube videók:
– Grúzia   🜝  
– A grúz nyelv   🜝  
– Kirándulás Grúziában, 4K videó:

Fényképek Grúziáról:
Bagrati katedrális, Kutaiszi

Hírek:
→ Az ukrán menekültek száma Grúziában.

Változások:
2023.07.26: A lakosságszám a 2023-as becslésre frissítve, de gyakorlatilag változatlan.
2022.07.04: lényegesen rosszabb lett a sajtó helyzete, nőt a népesség, csökkentek a hadi és egészségügyi kiadások, viszont nőtt az oktatásra költött pénz…

Kemény Zsolt / források a láblécben