Eritrea

Frissítve: 2023.04.11-én.

Eritrea Északkelet-Afrikában fekszik, a Vörös-tenger partján, neve is innen ered (bahïrä ertra – Vörös-tenger országa), fővárosa Aszmara. Függetlenedése óta gyakorlatilag még mindig átmeneti kormánya van, ami nem éppen demokratikus.Eritrea fekvéseEritrea elhelyezkedése Kelet-AfrikábanEritrea a világ legszegényebb országa.

Régészek itt találták azt az egymillió éves koponyát, ami bizonyítja az átmenetet a homo erectus és a homo sapiens között, továbbá szintén eritreai lelet a legősibb halászeszköz, ami megközelítőleg 125 ezer éves, vagyis az ország területe elég régen lakott. Az ország i.e. 4. évezredben már valószínűleg kapcsolatban állt, az ókori Egyiptommal. Nagyot ugorva a történetben, a 19-20. században olasz gyarmat volt a terület, majd egy ENSZ döntés értelmében a szövetségi Etiópia része lett.
Kis szünet után a hatvanas évek elején megkezdődött a függetlenségért folyó 30 éves harc, mely egyetlen év alatt oda vezetett, hogy az etióp császár feloszlatta az államszövetséget, vagyis Eritrea még távolabb került a függetlenségtől. Hosszas küzdelmek, zavargások, forradalmak, polgárháború, az országból menekülés, éhínség után 1991-ben következett be fordulat – mint oly sok helyen a világban – a Szovjetunió felbomlása miatt. Az etióp császárt elűző marxista hatalom meggyengült, így a harcok befejeztével 1993-ban népszavazás által függetlenné válhatott Eritrea. Az ezredforduló körüli pár éves Etióp-Eritreai határ menti háború végére a 2018-as békekötés tett pontot.

Eritrea területe jó 20 %-al nagyobb Magyarországétól, lakossága csaknem kétharmada, bár ez erősen becslés. A Föld 111. legnépesebb országa. Túlnyomórészt a tigrinya és tigre nép lakja, sok más mellett, akik ezeken a nyelveken beszélnek, a szintén sok-sok további nyelv és az angol vagy arab mellett. Az ország az ENSZ és az Afrikai Unió tagja.

Eritrea zászlajaEritrea hivatalos zászlajaHivatalos elnevezés: Eritrea
Kontinens: Afrika
Régió: Kelet- vagy Északkelet-Afrika
Földrajzi koordináták: é. sz. 15° 00′, k. h. 39° 00′
Gépkocsi ország kód: ER

Főváros: Aszmara
Terület: 117 600 km²
Határos országok: Szudán, Dzsibuti és Etiópia

Népesség: 6 274 796 fő

Fizetőeszköz: eritreai nakfa, Nkf, ERN

Időzóna: kelet- afrikai idő (EAT) azaz UTC + 3

További adatok Eritreáról

Földrajz:
Legmagasabb pont: Soira hegy, 3018 m
Legalacsonyabb pont: Danakil mélyföld, – 75 m

Eritrea térképe és időjárásaEritrea térképe
Eritrea Kelet-Afrikában, Afrika szarván, a Vörös-tenger partján, Szudántól keletre és Etiópiától északra fekszik.

éghajlat
Az ország éghajlata a Vörös-tenger partján jellemzően forró, száraz sivatagi, de a magasan fekvő vidékeken elég csapadék esik ahhoz, hogy a földművelést lehetővé tegye. Eritrea területe a szubtrópusi zónába tartozik, de a különböző területek éghajlata a tengerszint feletti magasságtól függ, az esős és száraz évszak váltja egymást az országban.

vizek
Nagyobb folyók: Tekeze-Setit (az egyetlen nagyobb állandó folyó), Barka, Mareb és az Obel folyók.
Nagyobb tavak: Ragali tó (a Ragali-folyó végén, lefolyástalan sóstó)

városok
10 legnépesebb város: Aszmara (főváros), Keren, Tesseney, Mendefera, Agordat, Assab, Maszava, Adi Qala, Senafe és Dekemhare (2010-es sorrend). 2020-ban az ország lakosságának 41,3 %-a élt városban.

Gazdaság:
Gazdasági ágazatok aránya a GDP-ben: mezőgazdaság: 11,7 %, ipar: 29,6 %, szolgáltatási szektor: 58,7 %

export/import
Főbb export partnerek: Kína 62 % és Dél-Korea 28,3 %
Főbb import partnerek: Egyesült Arab Emírségek 14,5 %, Kína 13,2 %, Szaúd-Arábia 13,2 %, Olaszország 12,9 %, Törökország 5,6 % és Dél-afrikai Köztársaság 4,6 %

GDP
Bruttó nemzeti össztermék: 2,09 milliárd USD (2020)
Bruttó nemzeti össztermék (PPP): 6,46 milliárd USD (2020)
Egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék: 340 USD
Egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék (PPP): 1051 USD

Állami kiadások a GDP arányában:
Védelmi, katonai kiadások: 5,1 %
Egészségügyi kiadások: 4,1 %
Oktatási kiadások: nincs adat

energia
Átlagosan a lakosság 47 %-a fér hozzá az elektromos hálózathoz, ez a városi 95 %-os és a vidéki 13 %-os arányból tevődik össze (2019).
Elektromos áram fogyasztás: 408 millió kWh/év (2018)
Egy főre eső elektromos áram fogyasztás: 66 kWh/fő/év

Adatok a Eritreában élő emberekről

Lakosság:
Népesség: 6 274 796 fő (2023)
Népsűrűség: 52 fő/km²

életkor
14 éves vagy fiatalabb gyerekek: a népesség 38,23 % (világátlag: 25,18 %)
65 éves vagy idősebb felnőttek: a népesség 4 % (világátlag: 9,69 %)
Átlagos életkor: 20,3 év (világátlag: 31)

Termékenységi ráta: 3,65 gyermek születés/nő
Nettó migrációs arányszám: – 10,84 bevándorló / 1000 fő
Népesség növekedési ráta: 0,98 %, becslés 2020-ra.

nemek
Nők / Férfiak aránya: 50 % / 50 %
Nők születéskor várható élettartama: 69,18 év
Férfiak születéskor várható élettartama: 63,92 év

hovatartozás
Etnikai megoszlás: tigrinya 55 %, tigre 30 %, szaho 4 %, kunama 2 %, rashaida 2 %, bilen 2 % és 5 % egyéb (bedzsa, afar, beni amir, nara és továbbiak) (2010-es becslés).

Hivatalos nyelv: tigrinya, arab és angol
Beszélt nyelvek: tigrinya, arab, angol, tigre, kunama, afar és más kusita nyelvek.

Írni-olvasni tudás (15 éves kor felett): 76,6 % (férfiak: 84,4 %, nők: 68,9 %) (2018-es adat)

Vallások: szunnita muszlim, kopt keresztény, római katolikus és protestáns (a muszlimok és keresztények aránya nagyjából 50-50 %)

szabadság
Szabadság pontok: 2, nem szabad
Demokrácia index: 2,15 – autoriter rezsim. 2020-ban 152 ország volt Eritreától demokratikusabb, 2010-ben a 152. helyet foglalta el.

Szabad sajtó index: 19,62 – nagyon komoly problémák a sajtószabadság terén. 2022-ben 178 országban volt szabadabb a sajtó, 2010-ben 178. helyen állt az ország.
Az ország 3 legnépszerűbb online sajtóterméke: Asmarino 🜝, TesfaNews 🜝, Farajat Net 🜝

Internet és telefon:
Domain kiterjesztés: .er
Internetfelhasználó: 293 343 fő, ez a lakosság 4,8 %-a
Átlagos internet letöltési sebesség: valahol 2 és 5 Mbps között (becslés)

Közösségi platformok felhasználói:
Facebook: 10 700 fő, ez a lakosság 0,17 %-a
Messenger: 6800 fő, ez a lakosság 0,11 %-a
Instagram: 2800 fő, ez a lakosság 0,05 %-a
Linkedin: 10 800 fő, ez a lakosság 0,18 %-a

Országhívószám: +291
Mobiltelefon előfizetés: 1 226 660, azaz 100 főre több mint 20 működő SIM kártya jut.
Vezetékes telefon előfizetés: 116 882, azaz 100 főre csaknem 2 vonal jut.

Államközi kapcsolatok

Szükséges információk Eritreába való utazáshoz: konzuli tájékoztatás 🜝

Eritrea 1993-tól az ENSZ és az Afrikai Unió tagállama.

Közösségek melyekhez Eritrea tartozik:
Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Csoportja (AKCS) Afrikai Szabadkereskedelmi Zóna (AFTZ) Afrikai Unió (AU)

Eritrea képekben

YouTube videók:
– Eritrea 🜝
– A tigrinya nyelv 🜝
– epizód egy tigre nyelvű sorozatból tigrinya nyelven feliratozva 🜝

Fényképek:
eritreai erdő
Fényképek Eritreáról

Változások:
2023.01.16: a népességszámra vonatkozó adatok frissültek, 2023-ra is gyarapodott némiképp a lakosság.

Kemény Zsolt / források a láblécben