Dél-afrikai Köztársaság
Frissítve: 2023.04.11-én.
A Dél-afrikai Köztársaság Afrika legdélebbi részén, a Csendes és az Indiai-óceán partján fekszik, közigazgatási fővárosa Pretoria. 40 ezer évvel ezelőtt már éltek itt szan törzsek, a busman elnevezést a 17. században letelepedő holland telepesektől kapták.
Dél-afrikai Köztársaság fekvéseEzekből a telepesekből és kisebbrészt francia bevándorlókból lettek a búrok, és lett saját nyelvük a hollandból kialakult afrikaans. Háborúkkal terhelt viharos évszázadok után, 1961-ben népszavazás útján kikiáltották a független Dél-afrikai Köztársaságot, és kiváltak a Brit Nemzetközösségből. Az így létrejött államban az élet minden területén faji megkülönböztetés (apartheid) uralkodott, ez a rendszer több mint 30 évig fennállt. 1994-ben lett Nelson Mandela – 27 év börtön után – az ország első demokratikusan megválasztott elnöke. A Dél-afrikai Köztársaság a kontinens egyik legfejlettebb állama, de rengeteg etnikai, politikai és gazdasági feszültség nehezíti a békés jóléti állammá válását.
Hihetetlenül gazdag és változatos az ország növény és állatvilága, elefánt, orrszarvú, víziló, kafferbivaly, zebra, jávorantilop, nagykudu, oroszlán, leopárd, hiéna, hiúz és a szervál – hogy csak a nagyobb testű emlősöket említsük – őshazája Dél-Afrika. Nagy területen terül el, annak ellenére hogy a Föld 26. legnépesebb országa, népsűrűsége kevesebb mint fele Magyarországénak.
Dél-afrikai Köztársaság zászlajaHivatalos elnevezés: Dél-afrikai Köztársaság
Kontinens: Afrika
Régió: Dél-Afrika
Földrajzi koordináták: d. sz. 29° 00′,
Főváros: Fokváros (törvényhozás), Pretoria (közigazgatás), Bloemfontein (bíróság)
Terület: 1 219 090 km²
Határos országok: Namíbia, Botswana, Zimbabwe, Mozambik, Eswatini (Szváziföld) és Lesotho
Népesség: 58 048 332 fő
Fizetőeszköz: dél-afrikai rand, R, ZAR
Időzóna: dél-afrikai idő (SAST) azaz
További adatok Dél-afrikai Köztársaságról
Földrajz:
Legmagasabb pont: Njesuthi-hegy, 3408 m
Legalacsonyabb pont: Atlanti-óceán, 0 m
Dél-afrikai Köztársaság térképe
A Dél-afrikai Köztársaság Afrika legdélebbi részén fekszik, sőt még attól is jó 1700 kilométerrel délebbre, a tengerentúli területeivel, melyet Prince Edward-szigeteknek hívnak.
éghajlat
Az ország a mérsékelten meleg szubtrópusi övezetben fekszik. Fokvárosban 12 °C, Durbanban 18 °C, Johannesburgban pedig 10 °C az átlagos téli hőmérséklet. A nyári átlaghőmérséklet nyugaton 21 °C, a keleti tengerparton és a felföldön 25 °C. Csapadék túlnyomórészt nyáron hullik, Fokföld kivételével, ahol mediterrán jellegű éghajlat uralkodik.
vizek
Nagyobb folyók: Oranje, Limpopo, Vaal, Molopo, Nossob, Lepelle, Riet (Vaal), Komati, Great Fish, Maputo és a Tugela folyók, sok más mellett.
Nagyobb tavak: Grootvloer és Verneukpan (afrikaans nevek) tavak, St. Lucia-tó, a Vaal-, Bloemhofi-, Gariep- és a Pongolapoort-víztározók és még sok-sok más tó és víztározó.
városok
15 legnépesebb város: Johannesburg, Fokváros, Durban, Germiston, Pretoria, Soweto, Gqeberha, East London, Bloemfontein, Pietermaritzburg, Benoni, Tembisa, Vereeniging, Boksburg és Welkom (2011-es becslés). 2020-ban az ország lakosságának 67,4 %-a élt városban.
Gazdaság:
Gazdasági ágazatok aránya a GDP-ben: mezőgazdaság: 2,8 %, ipar: 29,7 %, szolgáltatási szektor: 67,5 %
export/import
Főbb export partnerek: Kína 9,5 %, Amerikai Egyesült Államok 7,7 %, Németország 7,1 %, Japán 4,7 %, India 4,6 %, Botswana 4,3 % és Namíbia 4,1 %
Főbb import partnerek: Kína 18,3 %, Németország 11,9 %, Amerikai Egyesült Államok 6,6 %, Szaúd-Arábia 4,7 % és India 4,7 %
GDP
Bruttó nemzeti össztermék:
Bruttó nemzeti össztermék (PPP):
Egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék:
Egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék (PPP):
Állami kiadások a GDP arányában:
Védelmi, katonai kiadások: 0,9 %
Egészségügyi kiadások: 8,3 %
Oktatási kiadások: 6,5 %
energia
Átlagosan a lakosság 94 %-a fér hozzá az elektromos hálózathoz, ez a városi 95 %-os és a vidéki 92 %-os arányból tevődik össze. (2019)
Elektromos áram fogyasztás: 210,30 milliárd kWh/év (2019)
Egy főre eső elektromos áram fogyasztás: 3691 kWh/fő/év
Adatok a Dél-afrikai Köztársaságban élő emberekről
Lakosság:
Népesség: 58 048 332 fő (2023)
Népsűrűség: 47 fő/km²
életkor
14 éves vagy fiatalabb gyerekek: a népesség 27,94 % (világátlag: 25,18 %)
65 éves vagy idősebb felnőttek: a népesség 6,09 % (világátlag: 9,69 %)
Átlagos életkor: 28 év (világátlag: 31)
Termékenységi ráta: 2,2 gyermek születés/nő
Nettó migrációs arányszám:
Népesség növekedési ráta:
nemek
Nők / Férfiak aránya: 50,7 % / 49,3 %
Nők születéskor várható élettartama: 66,42 év
Férfiak születéskor várható élettartama: 63,68 év
hovatartozás
Etnikai megoszlás: fekete-afrikai 80,9 %, színes 8,8 %, fehér 7,8 %, ázsiai (leginkább indiai) 2,5 % (2018-as becslés).
A „színes” kifejezést a Dél-Afrikai Köztársaságban a népszámlálásnál is hivatalosan használják a vegyes származású, saját kultúrát ápoló népcsoportra (kleurlinge). Az országban élő népek aránya nehezen meghatározható, de a többség a zulu, búr, északi és déli szotó, xhosza, angol, venda, cvána, conga, szvázi és ndebele népekhez tartoznak, ezenkívül menekültek milliói Zimbabwéből, továbbá holland, német, francia, stb. bevándorlók is élnek az országban.
Hivatalos nyelv: zulu, xhosza, afrikaans, északi és déli szotó, cvána, angol, conga, szvázi, venda és ndebele
Beszélt nyelvek: zulu 24,7 %, xhosza 15,6 %, afrikaans 12,1 %, déli-szotó 9,8 %, cvána 8,9 %, angol 8,4 %, északi-szotó 8 %, conga 4 %, szvázi 2,6 %, venda 2,5 %, ndebele 1,6 %, és egyéb (többek között koiszán nyelvek és nama) 1,9 % (2017-es becslés). Ezeken felül még több száz nyelv él Dél-Afrikában.
Írni-olvasni tudás (15 éves kor felett): 87 %
Vallások: keresztény 86 %, ancestral (ősök tisztelői), animista, törzsi és más hagyományos afrikai vallások 5,4 %, muszlim 1,9 %, egyéb 1,5 % és nem vallásos vagy nem ismert 5,2 % (2015-ös becslés).
szabadság
Szabadság pontok: 79, szabad
Demokrácia index: 7,05 – teljes demokrácia. 2020-ban 44 ország volt Dél-Afrikától demokratikusabb, 2010-ben a 30. helyet foglalta el.
Női esélyegyenlőség mutató: 0,781 – 2021-ben 17 országban jobb a nők helyzete mint Dél-Afrikában.
Szabad sajtó index: 75,56 – a sajtó kielégítő helyzetben. 2022-ben 34 országban volt szabadabb a sajtó, 2010-ben 38. helyen állt az ország.
Az ország 3 legnépszerűbb online sajtóterméke:
Internet és telefon:
Domain kiterjesztés: .za
Internetfelhasználó: 34 545 165 fő,
Átlagos mobil internet letöltési sebesség:
Átlagos vezetékes internet letöltési sebesség:
Közösségi platformok felhasználói:
Facebook: 28 150 000 fő,
Messenger: 24 930 000 fő,
Instagram: 6 341 000 fő,
Linkedin: 9 060 000 fő,
Országhívószám: +27
Mobiltelefon előfizetés: 92 600 942, azaz 100 főre csaknem 166 működő SIM kártya jut.
Vezetékes telefon előfizetés: 1 934 778, azaz 100 főre több mint 3 vonal jut.
Államközi kapcsolatok
Dél-afrikai Köztársaság 1945-től ENSZ tagállam, de nem alapító tag.
Szükséges információk a Dél-afrikai Köztársaságba való utazáshoz: konzuliszolgalat.kormany.hu 🜝
Közösségek melyekhez Dél-afrikai Köztársaság tartozik:
Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Csoportja (AKCS) • Afrikai Szabadkereskedelmi Zóna (AFTZ) • Afrikai Unió (AU) • Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) • G20 • Nemzetközösség
A Dél-afrikai Köztársaság képekben
YouTube videók:
– Dél-afrikai Köztársaság 🜝
– South Africa 🜝
– Südafrika 🜝
– Afrikaans nyelv 🜝
Fényképek:
Fényképek Dél-afrikai Köztársaságról
Változások:
2023.04.11: az ország népességére vonatkozó számok a 2023-asra frissültek, ismét jó félmillióval növekedett Dél-Afrika lakossága.
Kemény Zsolt / források a láblécben